Uszodai merengések – avagy óda a vízhez

Az egyik dolog, amiért különösen hálás vagyok a szüleimnek és a nagynénémnek, hogy kisiskolás koromban elvittek úszótanfolyamra. Iszonyat szorongó kisgyerek voltam, alig bírtak bevonszolni a medencébe, kétségbeesetten sírtam, visszakoztam. De Laci bácsi, az úszóedző, kedvesen kivárt és megszelidített. Abszurd. Kevés emlékem van a gyerekkoromból, de máig emlékszem a sérvműtéte hegére. Onnantól, hogy bekerültem a vízbe, ki se nagyon akartam jönni többé😊. Talán heti 3 edzés volt, versenyek, imádtam, érmes is lettem. Sajnos egy vesemedencegyulladás megszakította az úszó pályafutásomat, de szerintem ez a pár év alapozta meg az izomzatomat. A mindentudó mérlegünk szerint összesen két dolog teljesül az egészségi állapotomban, az izomtömegem és a csonttömegem😊. (Ja, és a zsigeri zsírom is jó pontot kap, amire a legbüszkébb vagyok😊) Amúgy jelenleg a biológiai életkorom 61-62 év között ingadozik. Egyszer ledolgoztam 60-ra, az nagy ünnep volt...

Nehezen állok meg, nehezen engedem el magam, nehezen pihenek. Két dolog tud igazán ellazítani a görcsös aktivitáskényszeremből és megnyugtatni: a víz és a masszázs. Próbálok odafigyelni, hogy ha már ezeket tudom, megadjam magamnak és a testemnek azt a tiszteletet, hogy élek ezekkel a lehetőségekkel. Áttételesen ezzel mindenki jóljár, főleg a közvetlen környezetemben😊. Ja, még kettő eszembe jutott: a függőágy és a hinta.

Szórványosan vissza-visszatért az úszószenvedély az életembe, de most egy ideje különösen próbálom tartani a heti minimum 2x1 órát. Amellett, hogy eszméletlenül élvezem, az álextrovált szociális viselkedésem utáni gyakori túlpörgéseim és az ingertúltelítettség okozta hirtelen enerváltságból teljesen kimozdít, stabilizál.

Kedvenc neurobiológus gurum, Andrew Huberman ajánlására a heti 150-180 percnyi Zone 2 kardió kezd beépülni az életembe. Ha 41 évesen nem vagyok kondiban, mi lesz velem 20 év múlva? Hogy fogok az unokáimmal lépést tartani? A legújabb kutatások szerint a céljaink eléréseben hatékonyabb, ha nem azt képzeled el, hogy milyen akarsz lenni, hanem ha azt idézed magad elé, mi lesz belőled x év múlva, ha ezt most nem csinálod. A félelem erősebb motiváció.

Szóval az utóbbi időben úszás közben összegyűjtöttem pár észrevételt, amit jólesik most valamiért leírnom is. Különleges, és dinamikusan változó mikroklíma alakul ki a medencében abban az időtartományban, amit a vízben töltök. Ott kezdődik a történet, hogy megfigyelem, melyik sávban hányan és hogyan úsznak az emberek. Próbálok olyan időszakban menni, amikor max 2-en vagyunk egy sávban, de volt már olyan is, hogy a négy volt az átlag. Minél kevesebb, nyilván annál jobb. Kb. hasonló tempójú úszótársat szoktam kinézni, hogy ne kelljen kerülgetnünk egymást. Ma például egy olyan lányt választottam, akiről azt gondoltam hasonló tempóban úszunk. Csalódnom kellett, ugyanis bár kívülről ez volt a benyomásom, igazából mellben képes volt gyorsabban úszni, mint én gyorsban. Ennyit a tempóm beméréséről😊. Jó, biztos volt minimum 15 év és 20 kiló különbség, de akkor is. Az a király az úszásban, hogy iszonyat nagy hassal és túlsúllyal is lehet rohadt gyorsan úszni. El szoktam képedni a terjedelmesebb tekintélyű idősebb bácsik, nénik láttán, hogy képesek hasítani a vízben. Szóval el kellett fogadnom, hogy lassab vagyok, mint gondoltam, pedig mostanában úgy tolom, hogy majd kiköpöm a tüdőmet nagyrészt. Több mint 30 év után nemrég jöttem rá, hogy a hátat is lehet olyan erőbedobással, folyamatos malomkörzős, erős csapásokkal úszni, hogy ugyanannyira fárasszon, mint pl. a gyors. Eddig csak pihenésre használtam a háthosszokat. A gyorsat is most tanulom újra harmadik levegővételesen úszni, eddig mindig jobb oldalon vettem csak levegőt, ezért sokkal erősebb az az oldal, amikor a balon veszek levegőt kicsit lesüllyedek még, szóval próbálom élesíteni a technikát, de már egész hosszak mennek így, ami nagy szó. Jól hat rám, ha gyorsan úszókkal vagyok egy sávban. Beindul az egészséges versenyszellem, sokkal gyorsabban úszom, mintha csak úgy a saját, kényelmesebb tempómban uszikálnék. Szóval inspiráló volt a csaj, de nem volt megalázó, mint amikor versenyúszó pasik folyton lehagyogatnak, meg kikerülnek a sávban. Ilyenkor próbálok sávot váltani, annyira nehéz elfogadnom, hogy feltartóztatok másokat. Persze az is nehezemre esik, amikor nekem kell kerülgetni a csiga tempóban haladókat. Amikor a mai társam elhagyott, kaptam egy másik, idősebb nőt, aki meg jóval lassabb volt nálam. Ez némileg kárpótolt az előbbi csalódásomért, és jólesett megveregetni a vállam, hogy azért nem vagyok olyan rossz a súlycsoportomban. Nem is lassított le. Főleg azért, és itt jön a mikroklíma szélesebb köre, mert a mellettem úszó pasik fenntartották bennem a versenyszellemet. Nincs jobb érzés annál, amikor egy nálad jóval magasabb, hosszabb végtagokkal, tenyérrel és talppal rendelkező, jól úszó fickóval lépést tudsz tartani, legalább egy ideig. Ilyenkor dagad a mellem a büszkeségtől és szétárad bennem valami felemelő méltóságérzet😊. Ráadásul a hölgy amikor elbúcsúzott tőlem, megjegyezte, hogy jó volt mellettem úszni, mert nem csapkodok túlságosan, nagyon cuki volt😊. Meg aztán megjelent közben a mellettem levő sávban legújabb kedvenc törzsem fenomenális képviselője: a delfinember. Egyre több helyen találkozom velük és teljesen lenyűgöznek. Lemennek a víz aljára, ahol szinte a medence legalján kúsznak hosszan, vagy hullámszerű sellőmódban suhannak, delfin farokcsapásokkal. A mai példányon békauszony is volt, így még hatékonyabb és szebb volt az előadás. Aztán a hossz utolsó harmadában felbukkant a felszínen és pillangócsapásokkal érkezett be végül. Mondanom sem kell, hogy a pillangónál nincs gyönyörűbb úszásforma. Iszonyat gyors, erős, látványos, méltóságteljes, lenyűgöző. Sajnos én lemaradtam erről, már nem úsztam, amikor elkezdték tanulni gyerekként. Ezra ügyes benne, egyszer próbált tanítani, de a sérvemnek nem tetszett a dolog, aztán azóta nem is próbálkozok. Vajon búvárok lehetnek ezek a misztikus teremtmények, akik így gyakorolnak? Kíváncsi lennék. Mindenesetre csodálatos, gyönyörködtető vízi élőlények. Mióta láttam a Percy Jackson filmsorozat első részét, annyira szeretnék én is csak úgy üldögélni a víz fenekén, de képtelen vagyok lenntartani magam. Tirzának simán megy.

Abba is beleszoktam gondolni, hogy vajon mások is olyan kritériumok szerint választanak sávot, és egyben úszópajtikat, mint én? Megtisztelő tud lenni, amikor valaki engem választ. Ha 3-4-en úszunk együtt, az is érdekes, mennyire felborul a kialakult dinamika, amikor az egyikünk kiszáll, akit közben megkedveltél, kiismerted a technikáját, megszoktál és egy teljesen új, idegen huppan be a közösségbe. Egyébként az is hihetetlen, hogy mennyire másképp ússza mindenki az adott úszásnemeket és többnyire mind működőképes technika. (Mondjuk volt, hogy nem értettem, hogy ez miért kapálózik itt a fuldoklás szélén, de aztán belegondoltam, ki tudja mi lehetett mögötte és lehet, hogy neki ez is óriási teljesítmény...)

Az ilyen agymenéseimen túl, mostanában hálát szoktam adni úszás közben olyan magától értetődő dolgokért, hogy van négy jól funkcionáló végtagom, működik a tüdőm, fájdalom nélkül tudok mozogni, van pénzem a belépőre, nincs háború az országban, meg hasonlók. Nem árt egy kicsit messziről ránéznem kiváltságos helyzetemre.

Egyébként az istenkapcsolatomban is nagy szerepe van a víznek. Mostanában a reggeli kávézásaink Jézussal egy ideig azzal a képpel kezdődtek, hogy egy gyönyörű, sziklákkal körülvett, eldugott kis öbölben lubickolunk, persze néhány delfin társaságában. Itt mártóztam meg reggel az Ő játékos és örökre elfogadó, változatlan szeretetében. Itt emlékeztettem magam arra, hogy nem nekem kell magamat tisztára dörzsölni, hiszen már patyolattiszta vagyok a Magasságos szemében, mert Ő mosott meg engem. Nemcsak a koszos lábamat, hanem a mocskos lelkemet, minden tagommal együtt. Minden gürcölés és kaparás nélkül, ajándékból szeretett lánya lettem, akiben gyönyörködik, akinek dalokat dúdol a fülébe. Ez minden szabadság, öröm és erő forrása. Neki került sokba, ami nekem semmibe. Gyönyörű ez a tudás. Most leváltódik ez a kép, még nem tudom mi lesz a következő.

Persze erről is eszembe jut egy dal: „Come thou fount of every blessing”, amit drága férjem fordított le szerintem művészien és hamarosan hallgatható lesz itt.

 

Azt hiszem, ennyi akart most kijönni belőlem...

Ja, várjatok, eszembe jutott most egy nagyon szép polipos film, (Tanítóm, a polip / My Octopus Teacher) amit minden víz/vízivilág rajongónak ajánlok.