Lectio divina 5

Ma találkoztunk Shayne-nel és még most sem tértem magamhoz. Szinte haraptam a Lelket, meg Isten bölcsességét az irodájában, meg persze a finom pipafüstöt. Megsemmisített és megalázott, ahogyan az az ember szerelmes Jézusba, az elveszettekbe, és a gyülekezetbe. És ez a szerelem sok bűnt, ítélkező dogmatizálást, haragot, keserűséget és bosszúságot elfedez. Másfél óra alatt is sokat tanultunk, többek között azt, hogy haraggal és keserűséggel az egyházzal szemben bele se kezdjünk semmibe. Amúgy is ráérünk még pár évig. Nehéz lesz nagyon a bizonytalanság, meg a felelősség, de hatalmas módon meglátjuk majd Isten erejét és munkáját. Az egyetlen kritériumnak megfelelünk, kellően őrültek vagyunk és szeretjük a furcsa és őrült embereket. A többi már a Felséges dolga. Felfoghatatlan számomra, hogy Isten mennyire odafigyel a részletekre az életünkben. Kik vagyunk mi, hogy így megajándékoz? Méltatlanok.

A Róma 16ban ugyanezt a szerelmet véltem felfedezni Pál szavaiban, apai büszkeséget, odaadást, védelmet, anyai törődést, gyengédséget. Micsoda gyülik lehettek ezek, annyi üldöztetés, annyi csoda.

És Isten erejét, hatalmát és szuverenitását éreztem meg ebben a sorban:

Róma 16, 2o A békesség Istene pedig összezúzza a Sátánt lábatok alatt hamarosan.